Elmebetegnek azt az egyént tekinthetjük, akinek olyan kóros észrevételei, élményei vannak, amelyeknek kórosságát, a valóságtól elütő voltát saját maga felismerni nem tudja. Az ilyen beteg nem képes családjához, embertársaihoz, környezetéhez megfelelően alkalmazkodni, sem a külvilág követelményeinek megfelelni.
Az elmebetegek gyakran hallucinálnak, vagy vizionálnak, tehát nemlétező hangokat hallanak, nemlétező tárgyakat és személyeket látnak. A leggyakoribb elmebetegségek: a skizofrénia (hasadásos elmezavar), a pszichózis mániáko-depressziva (periódusokban jelentkező elmebetegség, amelynek lényege a hangulati élet zavara) és a paranoia (olyan elmezavar, amelyben a téveszmék dominálnak). Az eddig felsorolt, ún. endogén elmebetegségek általában ismeretlen eredetűek. Nem ritka az elmebántalom idült alkoholizmus, aggkori érelmeszesedés esetében sem.
Az elmezavart a körzeti orvos javaslatára az ideggyógyászati szakrendelés szakorvosa vagy a bírósági orvos állapítja meg. Ők döntenek arról is, hogy a beteg családi körben maradhat-e önmaga és a család veszélyeztetése nélkül. Ha akár önnönmagára, akár a környezetére a beteg elmeállapota veszélyes volna, intézeti beutalás szükséges.
Intézeti orvosi kezelés hatására a legtöbb zavartelméjű elmeállapota feltisztul, és ideggondozói ellenőrzés, rendszeres gyógyszerelés mellett nemcsak visszatérhet családjához, hanem aktív, hasznos munkát is végezhet. Azok a betegek, akiknél az elmebántalom nem rendeződik, az intézetben megfelelő kezelés mellett emberhez méltó életet folytathatnak, és az intézetben ún. munkaterápiás foglalkoztatásban részesülhetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése