patológus, boncolás, kórbonctan
Az emberi tetem boncolása az ókorban és a középkorban lehetetlennek tűnt. Az emberi test felépítésére Arisztotelész kifejezése szerint "hasonlóság révén"; következtettek. Boncolni alig mert valaki. A feljegyzések szerint Herophilos a legelsők között lehetett, aki emberi testet boncolt és számos anatómiai fogalmat határozott meg.
A középkor szellemi elmaradottságában még az a kevés anatómiai ismeret is feledésbe merült, amit néhány görög és római orvos megállapított. Leonardo da Vinci korának egyik legnagyobb és legsokoldalúbb szelleme újból boncolt ugyan és a vérkeringés több problémáját is tisztázta, de felfedezései a középkor korlátait áttörni nem tudták.
Az első kórbonctani leletet Erasistratos görög orvos írta le, de munkája követőkre nem akadt. A kórbonctani elváltozásokról szóló első munkát Benivieni olasz orvos írta. Művét 1507-ben adták ki, munkája csupán ritkaságokat és érdekességeket mutatott be, nem tekinthető tudományos műnek. Szélesebb körű kórbonctani ismeretek összegyűjtésével Schenck v. Grafenberg strasbourgi orvos próbálkozott először. A saját tapasztalataival kiegészítve kiadta az előtte gyűjtött kórbonctani megfigyeléseket. Th. Bonet genfi orvos már orvosi gyakorlata folyamán próbálkozott kórbonctannal és a későbbiek során is megfigyelhető, hogy gyakorta klinikus orvosok foglalkoztak kórbonctani vizsgálatokkal is. Munkáját 1675-ben adták ki, melyben 500 eset megfigyeléseit foglalta össze.
A kórbonctan igazi megalapítójának Morgagni olasz orvost tekinthetjük.
Az 1761-ben megjelent munkájában "A betegségek székhelyeiről és okairól anatómiai vizsgálatok alapján"; a betegségek tüneteit a bonctani elváltozásokkal hozta összefüggésbe és kimutatta azt, hogy a betegségek jól körülhatárolt szervi elváltozásokat okoznak és ezek a betegségek okának felderítéséhez vezethetnek. Morgagni munkásságának a győri kórház alapításával összefüggő orvostörténeti jelentősége is van, mert dr. Mulartz János Henrik, aki a győri kórház alapítójának tekinthető, orvosi tanulmányait a Velencei Köztársaság hatalma alá tartozó Páduában végezte. A páduai egyetemet 1238-ban alapították.
Idézet Petz Aladár feljegyzéséből: "Orvostörténeti értéke van dr. Mulartz orvosi oklevelének, nevezetesen azért, mert az oklevél utolsó lapja egyik tanárának, az orvosi tudományok egyik nagy klasszikusának Giovanni Baptista Morgagninak praesesi minőségében eszközölt saját kezű aláírását is tartalmazza. Morgagni a régi iskolák dogmatizmusának első megdöntője, aki közel 80 éves hajlott korában megírt "De sedibus et causis morborum per anatomen indagatis" című klasszikus munkájában a kórbonctani gondolkodásnak kórélettani tanulmányokkal összekötött alapjait rakta le, éles szemmel kutatva a holttetem szerveiben mind ama tünetek nyomát, melyek megfigyelhetőek voltak."; A győri kórház alapításának 250. évfordulója 1999. október 29-én volt. Az évforduló alkalmából a Zrínyi utcai telephely bejáratánál kórháztörténeti emlékszobát hoztak létre, melyben az alapítás dokumentumai és Petz Aladár munkásságának dokumentumai megtekinthetők.
Morgagni patológus volt, aki a koponyacsontok egy speciális csontmegvastagodással járó kórképét írta le pontosan és ma is helytálló módon. Az ő felfedezéseihez kapcsolódik Bichat francia patológus munkássága, aki a kóros szövetek sok különböző elváltozását is felfedezte, nem csak az ép szövetek szerkezetét írta le. A két tudós megfigyeléseinek összegzésével indult meg igazán a patológia fejlődése.
Vesalius észlelése a XVI. század közepén már az orvosi kutatás alapjává a holttest tetemét tette és 1543-ban adta ki az ezzel kapcsolatos anatómiai tanait. M. Baillie angol orvos a XVIII. század közepén már megfelelő pontossággal és rendszerbe állítva tárgyalja a szervek kórbonctanát, de hibája az volt, hogy a klinikumtól teljesen elszakította megfigyeléseit.
Cruveilhier párizsi kórboncnok már számos jól körülhatárolt kórbonctani kérdéssel, mint a gennyesedés, daganatos elváltozások, majd a vérbaj, foglalkozott.
Az első önálló tanszék
A XIX. század első felében több országban megszervezték a kórbonctani oktatást az egyetemeken. Legtöbb esetben az egyetemeken melléktárgyként, vagy más tárgyhoz kapcsolva oktatták a kórboncolás tudományát.
Az első önálló kórbonctani tanszéket 1819-ben Strasbourgban alapították Ezt követte a párizsi és a bécsi kórbonctani intézet megalakulása. Bécsben 1844-ben a kórbonctan kötelező vizsgatárgy lett az egyetemen. A bécsi Kórbonctani Intézet élére 1834-ben Rokitansky került. Nyugalomba vonulásáig 60.000 kórboncolást és 25 ezer törvényszéki boncolást végeztek felügyelete alatt, melyek közül a legtöbb boncolást önmaga végezte. Óriási patológiai anyag birtokába jutott. A legtöbb magyar kórboncnok az ő tanítványa volt. 1846-ban jelent meg kórbonctanának első része, mely az első igazán széles körű tudományos alapokon nyugvó kórbonctani munkának tekinthető.
Az első jól körülírható ábrákat is tartalmazó kórbonctani atlaszt Kosztomarov, a moszkvai Orvossebészeti Akadémia tanára adta ki a XIX. század elején. A moszkvai egyetem kórbonctani tanszékét 1849-ben alapították, majd 1859-ben a pétervári Orvossebészeti Akadémián is önálló kórbonctani tanszék létesült. Az orosz származású patológusok közül Abrikoszov munkássága emelhető ki, foglalkozott a tuberkulózissal, a szívbelhártya-gyulladásokkal, az allergia szöveti elváltozásaival. Abrikoszov írta le először a nyelőcső kötőszöveti eredetű jóindulatú daganatát, melyet izom eredetűnek vélt. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok tisztázták, hogy a daganat az idegrostokból származik.
Sejtpatológia: "a betegség a sejtekben zajlik"
Németországban a XIX. század elején a francia, az osztrák és az orosz kórbonctani iskolákhoz képest a fejlődés lassan indult meg. A berlini önálló kórbonctani tanszéket csak 1856-ban alapították, a tanszék élére Virchow került. Virchow 1846-ban már hevesen támadta azt az orvosi irányzatot, mely a betegségeket a testnedvek különös keveredésére vezette vissza. 1847-ben alapította a híres Virchow Archiv nevű folyóiratot. Munkássága a sejtek tanulmányozására s a kórfolyamatok kórbonctani alapjelenségeire koncentrált. 1858-ban adta ki a "Sejtpatológia"; című könyvét. Ebben azt a felfogást képviselte, hogy a betegség a szervezet építőköveiben, a sejtekben zajlik. Szerinte a betegség lényege a sejtek kóros élettevékenységeiben és elváltozásaiban keresendő. Munkássága nagy haladást jelentett a korábbi orvosszemlélettel szemben, de támadták amiatt, hogy a szervezetet csak sejtek halmazának tekinti és nem veszi figyelembe a sejtek közötti kapcsolatrendszert és az idegrendszer integráló szerepét a sejtek működésében.
Virchow kontra Semmelweis
Visszatekintve az eddigi fejlődésre, megállapítható, hogy Morgagni a szervekre, Bichat a szövetekre, Virchow a sejtekre terjesztette ki a kórbonctani elemzést. Ebből a szempontból Virchow működése feltétlenül szükséges előrelépést jelentett a sejtekkel kapcsolatos vizsgálódás miatt. Szerinte a betegségek oka a sejtműködés kóros voltában keresendő, és a sejtpatológia megalkotása után a szervezet összességétől elszakítva azt hangoztatta, hogy a sejt az életnek és a halálnak a forrása. A virchowi sejtkórtan egyes ta- nainak hibás voltát többen határozottan felismerték, azonban a korabeli kórboncnokok túlnyomó többsége kritika nélkül elfogadta.
Heves vitát folytatott Virchow Semmelweisszel, a világhírű magyar tudóssal, a gyermekágyi láz felfedezőjével is. Virchow határozottan támadta Semmelweist, aki keményen válaszolt: "Virchow számos spekulációja miatt maga is ijesztő alakja a természetbúvárlatnak, oly rossz észlelő, hogy mint kórboncoló még 1858-ban sem ismeri fel a felszívódási láz tüneteit a gyermekágyi lázban meghalt szülőnők hulláiban."; Virchow a gyermekágyi lázat a fogamzással és a terhességgel, tehát helyi folyamatokkal magyarázta. Semmelweis ezt határozottan visszautasította, cáfolta. Kimutatta, hogy az egész szervezet betegségéről van szó. Élesen visszautasította Virchownak a gyermekágyi lázra vonatkozó alap nélküli feltevéseit.
Az USA-ban működő patológusok közül kiemelkedő Ewing munkássága, aki daganatkutató volt és elsőként írta le a gyermekkorban előforduló, a csontvelőből kiinduló rosszindulatú daganatot, a szarkómát. Mint számos magyar származású neves kutató, köztük G. Gömöri dolgozott az USA-ban, aki több speciális szövettani vizsgálómódszer kidolgozójaként vált ismertté. Az USA-ban a patológia fejlődése a kísérletes irányba tolódott, melynek oka a boncolást rendkívül megnehezítő és államonként változó törvényekben kereshető, mögötte valójában a balzsamozási és temetkezési vállalatok üzleti tevékenysége volt. Érdekes módon ezek a jelenségek kényszerítették az Amerikában dolgozó patológusokat arra, hogy elterjedt az ún. célzott kórboncolási technika, ami csak egy-egy szerv boncolására összpontosított, mely az utóbbi időben már a holttestből vett tűbiopsziás anyagok vizsgálatát eredményezte. A holttestet a boncolás során nem tárják fel, hanem az említett vákuumtechnikai módszerrel nyernek a szervekből kis szövetdarabkákat szövettani vizsgálatra.
