A bonctantól a patológiáig - Nemzetközi és hazai történet

patológus, boncolás, kórbonctan

Az emberi tetem boncolása az ókorban és a középkorban lehetetlennek tűnt. Az emberi test felépítésére Arisztotelész kifejezése szerint "hasonlóság révén"; következtettek. Boncolni alig mert valaki. A feljegyzések szerint Herophilos a legelsők között lehetett, aki emberi testet boncolt és számos anatómiai fogalmat határozott meg.

A középkor szellemi elmaradottságában még az a kevés anatómiai ismeret is feledésbe merült, amit néhány görög és római orvos megállapított. Leonardo da Vinci korának egyik legnagyobb és legsokoldalúbb szelleme újból boncolt ugyan és a vérkeringés több problémáját is tisztázta, de felfedezései a középkor korlátait áttörni nem tudták.

Az első kórbonctani leletet Erasistratos görög orvos írta le, de munkája követőkre nem akadt. A kórbonctani elváltozásokról szóló első munkát Benivieni olasz orvos írta. Művét 1507-ben adták ki, munkája csupán ritkaságokat és érdekességeket mutatott be, nem tekinthető tudományos műnek. Szélesebb körű kórbonctani ismeretek összegyűjtésével Schenck v. Grafenberg strasbourgi orvos próbálkozott először. A saját tapasztalataival kiegészítve kiadta az előtte gyűjtött kórbonctani megfigyeléseket. Th. Bonet genfi orvos már orvosi gyakorlata folyamán próbálkozott kórbonctannal és a későbbiek során is megfigyelhető, hogy gyakorta klinikus orvosok foglalkoztak kórbonctani vizsgálatokkal is. Munkáját 1675-ben adták ki, melyben 500 eset megfigyeléseit foglalta össze.

A kórbonctan igazi megalapítójának Morgagni olasz orvost tekinthetjük.

Az 1761-ben megjelent munkájában "A betegségek székhelyeiről és okairól anatómiai vizsgálatok alapján"; a betegségek tüneteit a bonctani elváltozásokkal hozta összefüggésbe és kimutatta azt, hogy a betegségek jól körülhatárolt szervi elváltozásokat okoznak és ezek a betegségek okának felderítéséhez vezethetnek. Morgagni munkásságának a győri kórház alapításával összefüggő orvostörténeti jelentősége is van, mert dr. Mulartz János Henrik, aki a győri kórház alapítójának tekinthető, orvosi tanulmányait a Velencei Köztársaság hatalma alá tartozó Páduában végezte. A páduai egyetemet 1238-ban alapították.

Idézet Petz Aladár feljegyzéséből: "Orvostörténeti értéke van dr. Mulartz orvosi oklevelének, nevezetesen azért, mert az oklevél utolsó lapja egyik tanárának, az orvosi tudományok egyik nagy klasszikusának Giovanni Baptista Morgagninak praesesi minőségében eszközölt saját kezű aláírását is tartalmazza. Morgagni a régi iskolák dogmatizmusának első megdöntője, aki közel 80 éves hajlott korában megírt "De sedibus et causis morborum per anatomen indagatis" című klasszikus munkájában a kórbonctani gondolkodásnak kórélettani tanulmányokkal összekötött alapjait rakta le, éles szemmel kutatva a holttetem szerveiben mind ama tünetek nyomát, melyek megfigyelhetőek voltak."; A győri kórház alapításának 250. évfordulója 1999. október 29-én volt. Az évforduló alkalmából a Zrínyi utcai telephely bejáratánál kórháztörténeti emlékszobát hoztak létre, melyben az alapítás dokumentumai és Petz Aladár munkásságának dokumentumai megtekinthetők.

Morgagni patológus volt, aki a koponyacsontok egy speciális csontmegvastagodással járó kórképét írta le pontosan és ma is helytálló módon. Az ő felfedezéseihez kapcsolódik Bichat francia patológus munkássága, aki a kóros szövetek sok különböző elváltozását is felfedezte, nem csak az ép szövetek szerkezetét írta le. A két tudós megfigyeléseinek összegzésével indult meg igazán a patológia fejlődése.

Vesalius észlelése a XVI. század közepén már az orvosi kutatás alapjává a holttest tetemét tette és 1543-ban adta ki az ezzel kapcsolatos anatómiai tanait. M. Baillie angol orvos a XVIII. század közepén már megfelelő pontossággal és rendszerbe állítva tárgyalja a szervek kórbonctanát, de hibája az volt, hogy a klinikumtól teljesen elszakította megfigyeléseit.

Cruveilhier párizsi kórboncnok már számos jól körülhatárolt kórbonctani kérdéssel, mint a gennyesedés, daganatos elváltozások, majd a vérbaj, foglalkozott.

Az első önálló tanszék

A XIX. század első felében több országban megszervezték a kórbonctani oktatást az egyetemeken. Legtöbb esetben az egyetemeken melléktárgyként, vagy más tárgyhoz kapcsolva oktatták a kórboncolás tudományát.

Az első önálló kórbonctani tanszéket 1819-ben Strasbourgban alapították Ezt követte a párizsi és a bécsi kórbonctani intézet megalakulása. Bécsben 1844-ben a kórbonctan kötelező vizsgatárgy lett az egyetemen. A bécsi Kórbonctani Intézet élére 1834-ben Rokitansky került. Nyugalomba vonulásáig 60.000 kórboncolást és 25 ezer törvényszéki boncolást végeztek felügyelete alatt, melyek közül a legtöbb boncolást önmaga végezte. Óriási patológiai anyag birtokába jutott. A legtöbb magyar kórboncnok az ő tanítványa volt. 1846-ban jelent meg kórbonctanának első része, mely az első igazán széles körű tudományos alapokon nyugvó kórbonctani munkának tekinthető.

Az első jól körülírható ábrákat is tartalmazó kórbonctani atlaszt Kosztomarov, a moszkvai Orvossebészeti Akadémia tanára adta ki a XIX. század elején. A moszkvai egyetem kórbonctani tanszékét 1849-ben alapították, majd 1859-ben a pétervári Orvossebészeti Akadémián is önálló kórbonctani tanszék létesült. Az orosz származású patológusok közül Abrikoszov munkássága emelhető ki, foglalkozott a tuberkulózissal, a szívbelhártya-gyulladásokkal, az allergia szöveti elváltozásaival. Abrikoszov írta le először a nyelőcső kötőszöveti eredetű jóindulatú daganatát, melyet izom eredetűnek vélt. Az elektronmikroszkópos vizsgálatok tisztázták, hogy a daganat az idegrostokból származik.

Sejtpatológia: "a betegség a sejtekben zajlik"

Németországban a XIX. század elején a francia, az osztrák és az orosz kórbonctani iskolákhoz képest a fejlődés lassan indult meg. A berlini önálló kórbonctani tanszéket csak 1856-ban alapították, a tanszék élére Virchow került. Virchow 1846-ban már hevesen támadta azt az orvosi irányzatot, mely a betegségeket a testnedvek különös keveredésére vezette vissza. 1847-ben alapította a híres Virchow Archiv nevű folyóiratot. Munkássága a sejtek tanulmányozására s a kórfolyamatok kórbonctani alapjelenségeire koncentrált. 1858-ban adta ki a "Sejtpatológia"; című könyvét. Ebben azt a felfogást képviselte, hogy a betegség a szervezet építőköveiben, a sejtekben zajlik. Szerinte a betegség lényege a sejtek kóros élettevékenységeiben és elváltozásaiban keresendő. Munkássága nagy haladást jelentett a korábbi orvosszemlélettel szemben, de támadták amiatt, hogy a szervezetet csak sejtek halmazának tekinti és nem veszi figyelembe a sejtek közötti kapcsolatrendszert és az idegrendszer integráló szerepét a sejtek működésében.

Virchow kontra Semmelweis

Visszatekintve az eddigi fejlődésre, megállapítható, hogy Morgagni a szervekre, Bichat a szövetekre, Virchow a sejtekre terjesztette ki a kórbonctani elemzést. Ebből a szempontból Virchow működése feltétlenül szükséges előrelépést jelentett a sejtekkel kapcsolatos vizsgálódás miatt. Szerinte a betegségek oka a sejtműködés kóros voltában keresendő, és a sejtpatológia megalkotása után a szervezet összességétől elszakítva azt hangoztatta, hogy a sejt az életnek és a halálnak a forrása. A virchowi sejtkórtan egyes ta- nainak hibás voltát többen határozottan felismerték, azonban a korabeli kórboncnokok túlnyomó többsége kritika nélkül elfogadta.

Heves vitát folytatott Virchow Semmelweisszel, a világhírű magyar tudóssal, a gyermekágyi láz felfedezőjével is. Virchow határozottan támadta Semmelweist, aki keményen válaszolt: "Virchow számos spekulációja miatt maga is ijesztő alakja a természetbúvárlatnak, oly rossz észlelő, hogy mint kórboncoló még 1858-ban sem ismeri fel a felszívódási láz tüneteit a gyermekágyi lázban meghalt szülőnők hulláiban."; Virchow a gyermekágyi lázat a fogamzással és a terhességgel, tehát helyi folyamatokkal magyarázta. Semmelweis ezt határozottan visszautasította, cáfolta. Kimutatta, hogy az egész szervezet betegségéről van szó. Élesen visszautasította Virchownak a gyermekágyi lázra vonatkozó alap nélküli feltevéseit.

Az USA-ban működő patológusok közül kiemelkedő Ewing munkássága, aki daganatkutató volt és elsőként írta le a gyermekkorban előforduló, a csontvelőből kiinduló rosszindulatú daganatot, a szarkómát. Mint számos magyar származású neves kutató, köztük G. Gömöri dolgozott az USA-ban, aki több speciális szövettani vizsgálómódszer kidolgozójaként vált ismertté. Az USA-ban a patológia fejlődése a kísérletes irányba tolódott, melynek oka a boncolást rendkívül megnehezítő és államonként változó törvényekben kereshető, mögötte valójában a balzsamozási és temetkezési vállalatok üzleti tevékenysége volt. Érdekes módon ezek a jelenségek kényszerítették az Amerikában dolgozó patológusokat arra, hogy elterjedt az ún. célzott kórboncolási technika, ami csak egy-egy szerv boncolására összpontosított, mely az utóbbi időben már a holttestből vett tűbiopsziás anyagok vizsgálatát eredményezte. A holttestet a boncolás során nem tárják fel, hanem az említett vákuumtechnikai módszerrel nyernek a szervekből kis szövetdarabkákat szövettani vizsgálatra.

Boncolás

Boncolások formái

• Anatómiai boncolás
• Kórboncolás
• Igazságügyi boncolás

A kórházban elhunyt személyeket kötelező felboncolni, ez alól csak patológusi engedéllyel lehet eltekinteni. Igazságügyi boncolás alá azon személyek hulláit kell vetni, akik rendkívüli halált haltak pl.: önakasztás, gyilkosság, balesetek.

A kórboncolás menete

A boncolás externalis és internalis vizsgálatból áll. Externalis vizsgálat a holttest magassága, tápláltságának leírása, a hullajelenségek leírása. Az internalis vizsgálat maga a boncolás. A boncolás megkezdésekkor a hulla jobb oldala mellé állunk. A koponya megnyitásával kezdjük, kivétel embólia gyanúja esetén, mert akkor a mellkas megnyitásával kezdjük. A két proc. mastoideust összekötjük egy metszéssel, majd elől a fejbőrt előrehúzzuk az orrig, hátul az occipitalis részig. A koponyatetőt körbefűrészeljük, leemeljük a koponyatetőt. Megvizsgáljuk rajta az eltéréseket. Az agyat bal kezünkkel vesszük ki, oly módon, hogy benyúlunk előrehúzzuk majd átvágjuk az idegeket, a tentoriumot, az arteriakat. A kivett agyat korongoljuk, fixáljuk. A mellkas megnyitása a következő módon történik: A hulla fejét fel pócoljuk egy hasábbal. A Pomum Adamitol kezdjük a metszést egészen le a köldökig, a köldököt balra megkerüljük.

A mellkast a porcok mentén tesszük szabaddá. Majd a hasüreget is oly módon, hogy két ujjal benyúlva felemeljük és úgy vágjuk, mert megsérülhetnek a belek, ha már elindult a rothadás. Az alsó állkapocsba benyúlva átvágjuk az izmokat, a lágyszájpadot, a nyelvet innen húzzuk ki és ezzel együtt in situ vesszük ki a mellkasi szervekkel, majd azokat is felboncoljuk. A gyomor-máj komplexust is in situ boncolhatjuk. A belekről a mesenteriumot hegedűvonó módszerrel leválasztjuk. Majd a koponyát kitömjük papírvattával, kóccal. A hullakozmetika következik. Majd lemossuk és elrakjuk a hűtőbe a temetésig.

A boncolások története

Rembrandt: Dr. Nicolaes Tulp anatómiája [1] (1632)

A reneszánsz idején jelennek a boncolási tapasztalatokról szóló írások, először illusztráció nélkül (Mondino dei Luzzi:1 Anathomia, 1316), de két évszázad elteltével már ábrákkal, úgymint Leonardo da Vinci, Andreas Vesalius, William Harvey, Théophile Bonet.

Prágában az első, nagy érdeklődéssel kísért, nyilvános boncolást Jeszenszky János végezte 1600. június 7.-én. A boncolás négy napon át tartott. Az első napon az emésztő szerveket tárta fel, és mutatta be a közönségnek, a második napon az agyat és az idegeket, a harmadikon a májat, szívet és a tüdőt, a negyedik napon pedig az izmokat és csontokat (a sorrendet a holttest bomlása határozta meg). Erről az eseményről könyvet is írt Prágai Anatómia címmel. A holttest egy halálra ítélt, felakasztott férfié volt. Érdekesség, hogy a kivégzést több nappal elhalasztották, hogy a holttest a boncoláskor teljesen friss legyen

Zárt osztály (saját)

A patológia (a görög pathosz = fájdalom és logosz = tudomány szavakból) a beteg sejtek, szövetek és szervek szerkezeti és funkcionális változásaival foglalkozik. „A patológia az orvostudomány alapja, összeköti az elméleti tudományokat a klinikummal, választ keres a betegségek tüneteit és a betegek panaszait okozó morfológiai és funkcionális elváltozásokkal kapcsolatos kérdésekre.”<sup>[1]


Ez az egyik kedvenc témám^^ fogalmam sincs, hogy miért de nagyon tetszik:)És igen is eltudnám magam képzelni ahogy egy hullát éppen feltárok:) Nem nem vagyok beteg csak kíváncsi és ez szerintem helyes is....mármint én így gondolom.Sokan vannak úgy, hogy milyen undorító ez.De rengeteg dologra rá lehet, jönni ha pl. egy hullát fel boncolnak, szinte mindent ki lehet deríteni, hogy miért és miben halt meg.(*.*)</sup>

A boncolástól a gyógyításig

A patológia jelene és jövője

A patológia szó szerint kórtant jelent, de a köztudatban kórbonctanként él. Mivel foglalkozik ez az orvosi tudományág, s hol tart a honi patológia? Erről beszélgettünk dr. Szende Béla egyetemi tanárral, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Pathológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének igazgatójával.

– A patológia szót hallva az átlagember rögtön a boncteremre gondol, holott ennél sokkal többről van szó.
– A múlt század dereka óta beszélhetünk valóban korszerű patológiáról. Akkor kórbonctannak nevezték és a legfontosabb tevékenysége valóban a boncolás volt. Az tárta fel ugyanis, hogy a betegség tünetei mögött milyen élettani és szerkezeti elváltozások rejlenek. E század közepe óta a patológia az úgynevezett biopsziás módszerrel – tehát az élőből vett szövettani anyag vizsgálatával – már nemcsak a betegség múltját, hanem a jelenét is ki tudja mutatni. Ezáltal nagy segítséget nyújt a beteget kezelő orvosnak a diagnózis felállításában, a kórismézésben.
– Ez hogyan történik? A patológust akár műtét közben is bevonhatják a munkába?
– Igen. Akár sebészeti módszerrel, akár úgynevezett endoszkópokkal – a testüregekbe bevezetett eszközökkel – szövetmintát veszünk, s a klinikus ezek kiértékelése alapján állítja fel a kórismét. Ez része a klinikai vizsgálatnak, de műtét közben is kérhet a sebész úgynevezett gyorsfagyasztásos szövettani vizsgálatot. Ilyenkor mintegy negyedórán belül megtudja, mi a baj, s annak alapján folytatja a műtétet. Például emlőrák esetében ez dönti el, hogy csonkoló műtétre sort kell-e keríteni.Munkánk nagyobbik része a daganatos betegségek kórismézése. Minthogy sokféle daganat van, pontosan meg kell tehát mondanunk, hogy éppen melyikről van szó. De más betegségeket is kórismézünk. Például gyulladásokat, anyagcsere-betegségeket vagy a májzsugorodást.
– Milyen egyéb vizsgálati módszereket alkalmaznak?
– Újabban azért kapta vissza a patológia a régi rangját, mert bizonyos értelemben a beteg kilátásait is meg tudja ítélni. Az úgynevezett immunhisztokémiai eljárások alkalmazásával bizonyos kórelőrejelző tényezőket is ki tud mutatni. Az immunsavókkal tetten érhetők olyan sejten belüli alkotóelemek, amelyeknek a jelenléte (vagy jelen nem léte) a betegség kimenetelét és a kezelésre való érzékenységet is előrejelzi.
– Eszerint megállapítható, sőt előre jelezhető, hogy a beteg milyen kezelésekre érzékeny?
– Pontosan. Például egy daganat lehet hormonra érzékeny vagy arra nem érzékeny. Az első esetben a hormonkezelés hatékony. Ha ellenben a daganat nem hormonérzékeny, akkor sugár-, gyógyszeres, esetleg sebészeti kezelés is szóba jöhet. Hogy a hormonérzékenység fennáll-e, az a megfelelő hormonreceptorok – hormonérzékelők – immunhisztokémiai kimutatásával állapítható meg.
– Annak megállapítására is képes a patológus, hogy egy egészséges embernek milyen kockázati tényezőkkel kell szembenéznie?
– A patológiának van egy kísérletes, a környezetvédelemmel kapcsolatos toxikológiai ága. Ez azzal foglalkozik, hogy a környezeti ártalmakat állatkísérletekkel, vagy a bizonyos károsodásnak kitett emberek vizsgálatával kimutassa. Például a vérsejtek vizsgálatával megmondható, hogy a környezeti károsodásnak kitett személy nukleinsavában bekövetkeznek-e olyan módosulások, amelyek a daganatképződés előfutárai.
– Az egészséges emberek szűrése is szóba jöhet patológiai szempontok szerint?

Daganatos sejt, amelyben az áttétképző tulajdonságra jellemző anyagot tünteti fel a zöld szín

– Igen, csakhogy ez anyagi kérdés. Emiatt csak bizonyos, nagy kockázatot viselő csoportokat tudunk ilyen módon vizsgálni. Vannak azonban egyszerűbb vizsgálómódszerek is. Ilyenek például a sejtszűrések. Nagyon sok olyan területe van az emberi testnek, ahonnan sejtek emelhetők ki anélkül, hogy nagyobb sebészi beavatkozást végeznénk. Gondolok például a nőgyógyászati szűrővizsgálatra, a hüvelykenetnek a készítésére. Természetszerűleg ennek az értékelése is a patológus dolga, bár ma sok helyütt patológusi szakvizsga nélkül végzik. Ekképp olyan rákmegelőző állapotokra deríthető fény, amelyek valójában még nem daganatok, de amelyekről nagy biztonsággal kimondhatjuk, hogy daganatok lesznek. A korai elváltozások viszonylag könnyűszerrel gyógykezelhetők, sőt még a daganat is gyógyítható, ha kellően korai szakaszában fedezzük fel azt.
– Nemzetközi mércével mérve hol tart a magyar patológia?
– Minthogy 1996 őszén Budapesten tartották meg a Patológus Világkongresszust, ez alighanem annak az elismerése, hogy nálunk magas színvonalú patológiai tevékenység folyik. Ez egymagában is minősítő és elismerést keltő tény. De a magyar patológusoknak jó kapcsolataik vannak a világ sok részén, például német patológusokkal, angolokkal, akikkel most egy közös európai, úgynevezett Tempus program keretében dolgozunk együtt. Ez főként az öt magyarországi orvosegyetem patológiai intézeteinek és angol egyetemek patológiai intézeteinek az együttműködésére épül.
– Mi a célja ennek?
– Arra törekszünk, hogy korszerűsítsük a magyar patológiát. Ez az oktatást, az orvostovábbképzést és – ez a legfontosabb – az új patológiai vizsgálómódszerek bevezetését érinti.
– Az eddigiek alapján úgy tetszik, sokkal közelebb állnak a gyógyításhoz, mint sokan hiszik. A műtétek nagy részében is jelen kell lennie a patológusnak?
– Jó volna, de minthogy hazánkban pillanatnyilag kétszáznyolcvan patológus szakorvos van, s több mint a 30 százalékuk hatvan éven felüli ember, nem minden műtéthez jut patológus, ahova pedig kellene, hogy jusson.
– Eszerint alkalomadtán azért nem tudnak egy beteget megfelelően kezelni, mert nincs aki megállapítsa, hogy pontosan milyen szövettani elváltozása van?
– Szakmai előírás, hogy olyan műtétet, amely súlyos, csonkoló következménnyel járhat, patológus nélkül nem szabad végezni! A gyakorlatban mégis előfordult. Például emlőműtéteket is végeztek így, miként ezt egy vizsgálat megállapította.
– Elképzelhető tehát, hogy volt olyan emlőeltávolítás, amely végül is szükségtelen lett volna, ha a patológus jelen van.
– Természetesen. Jómagam nem tudok ilyen esetről, de elvileg ez, sajnos, igencsak előfordulhatott

Elmegyógyintézetek

Olyan kórházak, melyek elmebajosok tartós ápolására vannak berendezve. Miután a betegek gyakran egész életüket töltik ott, tehát elsősorban olyannak kell lenniök, hogy az ott tartózkodás kellemes legyen. A beteg személyes szabadságának korlátozása a kórházon belül a mininumra legyen redukálva, de amellett a kórházban ápolt elmebajosok a társadalom biztonságát ne veszélyeztethessék. Ez elsősorban a felügyelő és ápoló személyzet minél nagyobb számától függ, ha ez elegendő, akkor csak igen ritka esetben szükséges más biztonsági intézkedés. A modern kórházakban ma már nincsenek a nyugtalan betegek számára cellák. Szükséges ugyan néha egyes betegeket izolálni társaitól, de ezt ma már rendes szobában is el tudjuk érni. A modern E. nagy parkokkal, gazdasági kertekkel és földekkel környezvék, ahol a betegek üdülhetnek, dolgozhatnak; műhelyek az arra alkalmas betegek foglalkoztatására szolgálnak. A nyugtalan betegek állandóan ágyban feküsznek, vagy fölváltva tartós langyos fürdőkben vannak. Ezért nagy fürdőberendezések is vannak ilyen kórházakban. Az E. vagy önálló kórházak, vagy osztályát képezik valamely kórháznak. Vannak állami és közkórházi E. Lehetnek tömbépületek, vagy pavilon-rendszerben építve. A koloniális rendszerű E. -ben egy középponti kórházhoz tartozó földeken munkásházak vannak, ahol a munkás elmebajosok egy-egy ápoló fölügyelete alatt laknak, ilyen van tervbe véve Kecskeméten. Még nagyobb szabadságot biztosít a betegnek a családi ápolás, amely nálunk Dicsőszentmártonban, Balassagyarmaton, Nyitrán s másutt is pompásan bevált. Itt az arra alkalmas betegeket az orvos kiválasztja s előre kioktatott s megbízható, tisztességes családoknak gondozására bízza, a megfelelő díjazás fejében. A betegeket és a velük való bánást az orvos tartozik ellenőrizni. Magyarországon 1841. létesült az első őrjintézet Pesten a mai angyalföldi intézet helyén. Később Schwartzer, Ferenc 1850. Vácott, 1852. Budán nyitja meg a magán őrült-gyógyintézetét. 1863-ban épült az első állami E. Nagyszebenben, 1868. a budapesti lipótmezei s 1883. a budapesti angyalföldi E. V. ö. Oláh, Az elmebetegek orvoslása (1903); Pándy, Gondoskodás az elmebetegekről (1905).

Elmegyógyintézetek. Colors magazin

A COLORS Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban jól ismert magazin, amely hírességek és aktualitások helyett egy-egy problémát jár körül tematikus számaiban. A világ minden tájáról összegyűjtött fotókat sajátos szerkesztésmód teszi különlegessé. A képek dominálta magazinban rövid leírásokat és a fotók szereplőinek néhány mondatos történeteit, gondolatait is olvashatjuk. A magyar kiadás tavaly szeptemberétől érhető el, amivel együtt hazai fotók is rendszeresen megjelennek a COLORS-ban. A magazint 1991-ben Oliviero Toscani alapította, aki korábban botrányos Benetton fotóiról vált ismertté (mint például a csókolódzó apáca és pap, a még véres újszülött vagy az AIDS-es beteg halála előtt néhány perccel).

A legutóbbi szám témája a téboly: elmegyógyintézetek lakóit mutatja be, a laptól megszokott elgondolkodtató és kritikus stílusban. A világ számtalan pontjáról láthatunk példákat arra, hogy a különböző kultúrákban hogyan bánnak a betegekkel, hogy mit gondolnak magáról a betegségről, vagy milyen lehetőségek vannak a gyógyításra. Az afrikai Elefántcsontparton a betegeket fához láncolják, gyakran megverik és éheztetik, hogy a testet megszálló szellemeket elűzzék. Olaszországban létezik olyan börtön-menedékhely, ahol az embereket szigorú biztonsági intézkedések közt őrzik. Belgiumban láthatunk olyan példát, ahol a betegek befogadó családoknál élnek, ami nem csak nekik jobb, hanem olcsóbb megoldás is egyben. Albániában a háború hagyott mély nyomokat az emberek lelkében. Az Egyesült Államokban a társadalmi biztosítással nem rendelkező legszegényebb betegek kénytelenek sokszor az utcán élni. Ausztráliában az őslakók erőszakos asszimilációja okoz komoly gondokat.

A magazin persze nem foglalkozika mentális betegségek minden aspektusával. A Colorstól megszokott módon inkább a kritikus pontokra hívja fel a figyelmet. Ennek megfelelően alig mutatja be a pozitív és jól működő megoldásokat. Hasonlókép a gyógyszerek leírásánál a mellékhatások és az elborzasztó adatok állnak a középpontban, holott a mai gyógyszereknek szerencsére egyre kevesebb mellékhatása van, és sokszor olyan helyzetekben is enyhítenek a problémákon, amikor más eszközünk nem lenne erre. A magazin nem nagyon mutatja be azt sem, hogy a mentális problémák esetében sokszor már ismert a biológiai háttér (sok esetben genetikai alapjai vannak a betegségnek), és hogy gyakran a leghatékonyabb megoldás magába a biológiai folyamatba beavatkozni, vagy az adott problémát megoldó speciális rehabilitációt használni. Ezzel együtt a felvetett problémák valósak és fontosak.

Elektromos kezelés a pszichiátriában

Alapvetően elmondható róla, hogy hasonló a műtéti eljárásokhoz. Ez azt jelenti, hogy a beteget és hozzátartozóját kellően felvilágosítják az eljárásról, várható előnyeiről és esetleges kockázatáról. Ezt írásos beleegyező nyilatkozat formájában rögzítik, és csak ezután kerülhet sor magára a beavatkozásra. Az eljárás alkalmazhatóságát csak a megfelelő jogi keretek között szabad végezni.

Maga a kezelés nagyfokú körültekintéssel történik. Belgyógyász véleményezi, hogy az altatásban végzendő elektromos kezelés javasolható-e? Altatóorvos - aneszteziológus - végzi az altatást, és a pszichiáter maga a kezelést. A kezelésnél speciálisan képzett szaknővérek is jelen vannak.

A kezelést szakszóval ECT-nek, vagyis elektrokonvulziv terápiának nevezzük. Leegyszerűsítve: a fej két oldalára elektródokat helyeznek, és így hozzák létre a konvulziót. A konvulzió szó görcsöt jelent - ezért is hívták korábban a módszert görcsterápiának -, de látható görcs mégsem jön létre.

Az altatás során ezt a gyógyszerek segítségével történő teljes izomellazítás kíméletes és rendkívül humánus módja kiküszöböli.

Évtizedekkel ezelőtt a módszer alkalmazására lényegesen gyakrabban került sor, mint manapság. Elmondható, hogy ritkán és csak speciális eseteknél alkalmazzuk.

Az elektrosokk-kezelést Ugo Cerletti olasz elmegyógyász vezette be a klinikai gyakorlatba 1938-ban, azóta megítélése az évek során többször is változott.

Melyek ezek az esetek? Elsősorban az igen súlyos és gyógyszeres kezelésre nem reagáló depressziók képezik alkalmazási körét. Ilyen esetekben hatásossága felülmúlja a gyógyszerékét.

Olyan súlyos pszichiátriai kórképekben, mint például a nagyfokú gátoltsággal járó tudathasadás, skizofrénia, is hatékony lehet. A javulás sokszor meghökkentően pozitív lehet, és kellő körültekintéssel alkalmazva mellékhatása minimális.

A régebben alkalmazott eljárásoknál előfordult átmeneti emlékezetkiesés, de a korszerű kivitelezésnél ez már nem fenyeget.

A korszerű pszichiátriai gyógyszerek alkalmazása nyomán az ECT alkalmazási területe visszaszorult, de ha a pszichiátriai betegség természete megkívánja, nem mellőzhető alkalmazása - a beteg érdekében.

Elmebetegség

Elmebetegnek azt az egyént tekinthetjük, akinek olyan kóros észrevételei, élményei vannak, amelyeknek kórosságát, a valóságtól elütő voltát saját maga felismerni nem tudja. Az ilyen beteg nem képes családjához, embertársaihoz, környezetéhez megfelelően alkalmazkodni, sem a külvilág követelményeinek megfelelni.

Az elmebetegek gyakran hallucinálnak, vagy vizionálnak, tehát nemlétező hangokat hallanak, nemlétező tárgyakat és személyeket látnak. A leggyakoribb elmebetegségek: a skizofrénia (hasadásos elmezavar), a pszichózis mániáko-depressziva (periódusokban jelentkező elmebetegség, amelynek lényege a hangulati élet zavara) és a paranoia (olyan elmezavar, amelyben a téveszmék dominálnak). Az eddig felsorolt, ún. endogén elmebetegségek általában ismeretlen eredetűek. Nem ritka az elmebántalom idült alkoholizmus, aggkori érelmeszesedés esetében sem.

Az elmezavart a körzeti orvos javaslatára az ideggyógyászati szakrendelés szakorvosa vagy a bírósági orvos állapítja meg. Ők döntenek arról is, hogy a beteg családi körben maradhat-e önmaga és a család veszélyeztetése nélkül. Ha akár önnönmagára, akár a környezetére a beteg elmeállapota veszélyes volna, intézeti beutalás szükséges.

Intézeti orvosi kezelés hatására a legtöbb zavartelméjű elmeállapota feltisztul, és ideggondozói ellenőrzés, rendszeres gyógyszerelés mellett nemcsak visszatérhet családjához, hanem aktív, hasznos munkát is végezhet. Azok a betegek, akiknél az elmebántalom nem rendeződik, az intézetben megfelelő kezelés mellett emberhez méltó életet folytathatnak, és az intézetben ún. munkaterápiás foglalkoztatásban részesülhetnek.