1. A betegség
A hozzátartozók ilyeneket mondanak a betegség kezdetéről: "Észrevettük, hogy megváltozott." - "Már nem az az ember, aki volt." - "Nem úgy beszél, ahogyan szokott." - "Inkább azt akarja, hogy magára hagyjuk." - "Egyedül akar lenni." - "Néha olyan dolgokat lát, hall, amit mi se nem látunk, se nem hallunk." - "Hiába mondjuk neki, hogy nem valóság az, hogy nem történt meg, amit látott, hallott, hogy ezek a dolgok nem léteznek."
Bizonyára Ön sokat gondolkodott már azon, hogy mi is történik egy ilyen beteggel. Milyen súlyos ez az állapot? Mi vár rá a jövőben? Talán már kapott is választ kérdéseire, de nem biztos abban, hogy a válaszok tényleg érvényesek-e az Ön családtagja esetében.
Az ideggyógyászok és elmegyógyászok jól ismerik az Önt nyugtalanító tüneteket. Azt is tudják, hogy a beteg néha olyan dolgokat hall vagy lát, amelyek valójában nincsenek. Azonkívül mintha nem mindig figyelne oda, arra amit az ember mond. Ez nem azért van, mert nem akar figyelni, hanem azért, mert ilyenkor elveszíti a kapcsolatot azzal, ami vele és körülötte történik. Így szavai és tettei idegenszerűen, szokatlanul, furcsán hatnak. Mivel gondolatai is sokszor összekuszálódnak, zavarosak, nehéz beszélgetni vele. Érzelmei is megváltoznak. Amikor érzései felerősödnek, nagyon nyugtalan, zaklatott. Máskor úgy tűnik, hogy nyomott a hangulata. Néha érzései ellaposodnak, érdeklődése, kíváncsisága teljesen kialszik, környezetével ridegen vagy közömbösen viselkedik.
Akinél a fenti tüneteket észleljük, az valószínűleg valamiféle elmezavarban (angolul: psychosis) szenved. A betegség lefolyása változó. Bizonyos időszakokban a beteg állapota annyira zavart, hogy alig lehet vele kapcsolatot teremteni. Az elmegyógyászok ezt elmezavaros "rohamnak" (németül: Schub) nevezik. Máskor a beteg kiegyensúlyozott, nincsenek érzelem-hullámzásai sem más zavarai.
Az elmezavar fogalmával kapcsolatban sajnos sok téves elképzelés terjedt el. Ezért ezt itt egy kicsit behatóbban tárgyaljuk. Az egyik elmezavaros betegség a tudathasadásos betegség (németül: Schizophrenie; angolul: schizophrenia). A kifejezést a század elején Eugen Bleuler, egy svájci elmeorvos alkotta két görög szóból: "schizo" (hasadás, szakítás) és "phrenes" (elme, szellem). Ezzel arra utalt, hogy az ilyen betegnél egyrészről az érzelmi folyamatok és másrészről az elmebeli folyamatok (észlelés, gondolkodás stb.) "széthasadnak", egymástól különválnak. Ebből keletkezik a zavar. Téves az a felfogás, hogy e betegeknek "hasadt" a személyiségük. Az elmezavar esetén nem egy emberben meglévő több személyiségről van szó, hanem arról, hogy a különböző érzelmi és gondolkozási folyamatok között megszakad a zavartalan működéshez szükséges kölcsönös kapcsolat.
Egy másik tévhit a betegség gyógyíthatatlanságára vonatkozik. Gyakran hallani, hogy az elmezavar teljes szellemi leépüléshez vezet és ez ellen nincs mit tenni. Ezzel szemben a legtöbb beteg esetében, akinél az orvos elmezavart állapít meg, ez korántsem igaz.
Gondoljunk bele, hogy miket is tapasztal az elmezavaros beteg. Egyik nehézsége az, hogy a környezete alig érti vagy nem fogadja el a betegségéből kifolyólag átélt és neki teljesen valóságosnak tűnő élményeit. Így például ha emberi hangokat hall, azokra abban a hiszemben válaszol, hogy valódiak. Viszont azok, akik jelen vannak, megdorgálják, mintha valami rosszat tett volna. Sokan barátságtalanul viselkednek vele, anélkül, hogy a beteg megértené miért. Nem tudja, hogy betegsége következtében az ő viselkedése hat másokra úgy, mintha elutasítaná őket. Így a beteg végül is nem akar a család életében a szokásos módon résztvenni, vagy barátaival összejönni és teljesen magába zárkózik.
A beteg általában nem képes kifejezni, hogy mi zajlik le benne, mi háborgatja. Ezért gyakran még saját hozzátartozói sem értik, hogy furcsa és aggasztó viselkedése és beszéde betegségéből ered. Mivel a lélek bajáról van szó, nem mindig könnyű megérteni a beteg állapotát. Sokkal világosabb például az, ha egy csúzos vagy izületi gyulladásban szenvedő ember nem tud a háztartásban segíteni vagy munkába menni, mint azt felfogni, hogy miért képtelen egy elmezavaros beteg a mindennapi feladatait ellátni.
Az elmezavaros megbetegedés nem ritka. Például száz emberből átlag egy szenved tudathasadásos zavarban élete folyamán. Ez a betegség a tevékeny életkorban - tehát 15-től 45 éves korig - a leggyakoribb. A tudathasadásos zavarok több mint fele a 30. életév előtt kezdődik és egyformán gyakori férfiak és nők között.
2. Tünetek
A következő tünetek szinte minden elmezavarban szenvedő betegnél előfordulnak.
Gondolkodási zavarok
Gyakoriak a gondolkodási zavarok. Talán már Ön is úgy látja, hogy hozzátartozója viselkedése meglepő és érthetetlen. Esetleg sokat beszél, de közben minduntalan elveszíti a fonalat. Olykor úgy tűnik, mintha túl sok mindent akarna egyszerre elmondani és ezért beszél vég nélkül. Ugyanakkor nehéz követni szavai értelmét. Néha hirtelen elhallgat, mintha a gondolatok kiszálltak volna a fejéből. Mindennek következtében a vele való társalgás meglehetősen nehéz.
Téveszmék
Sokszor maga a beteg sem érti, hogy mit történik a gondolataival. A kérdés foglalkoztatja. Néha napokig tépelődik ezen és keresi a dolog nyitját. Például úgy hiszi, hogy a szomszédok vagy mások okozták agyában a zavart, összeesküdtek ellene és bántani akarják. Mivel teljesen biztos abban, hogy ez így van, ragaszkodik elképzeléséhez és senki sem képes meggyőzni az ellenkezőjéről. Fontos megértenünk, hogy számára a saját elképzelése mint valóság, mint tagadhatatlan tény jelenik meg. Ilyen esetben azt mondjuk, hogy a betegnek téveszméi vannak. A téveszmés beteg úgy látja, hogy környezete megváltozott. A valósággal való kapcsolatát is elvesztheti.
Hangok
A beteg gyakran nem létező dolgokat észlel, például zajokat vagy hangokat hall. Néha világosan érti a szavak jelentését, máskor pedig értelmetlennek tűnnek. Némely beteg azt is tudja, hogy hol keletkeznek a hangok: a ruhásszekrényben, a tévében, saját fejében. Rendszerint a hangok tetteit és gondolatait rosszallják. Kellemetlen dolgokat mondanak neki vagy szidják őt. A beteg válaszol, sőt van amikor visszakiabál, akár mások jelenlétében is. Esetleg a hangok valamit parancsolnak neki. Például utasítják, hogy nyissa ki az ajtót vagy éjszaka maradjon ébren. Úgy érzi, hogy engedelmeskednie kell a hangoknak. A nem létező jelenségek észlelését (hallás, látás, tapintás) különbözőképpen nevezhetjük: képzelgés, káprázat vagy pontosabban tévészlelés (angolul: hallucination). A nem létező dolgok elmezavaros tévészlelése leggyakrabban mint hallás és tapintás jelentkezik.
Érzelmi zavarok
Az elmezavaros betegség természetesen az érzelmeket is érinti. Az érzelmek, amelyeket a beteg kifejez, nem illenek a helyzethez. Például valami rossz vagy szomorú hír hallatára nevet, vagy felzokog, amikor mások valamin mulatnak. Egy közeli hozzátartozónak feltűnik, hogy a beteg már nem törődik vele, nem úgy fordul hozzá mint régen, vagy nem a rá jellemző módon fejezi ki érzelmeit. Egyre ritkábbak a beszélgetésre fordított percek. Még a hozzá legközelebb álló személy is azon tűnődik, vajon érez-e még a beteg valamit iránta. E tünetek az érzelmi eltompulást jelzik vagy azt, hogy az érzelmek nem követik a valóságot. Vannak pillanatok, amikor a beteg képtelen uralkodni érzésein. Fenyegetőzik, hogy mindent összetör, elpusztít vagy rátámad valakire, akit szeret. Valójában azonban félénk és visszahúzódik. Viszont könnyen kijön a sodrából, ha például a másik személy kifogásolja fenyegetéseit. Időnként a beteg ráeszmél arra, hogy mennyire megváltozott és élete mennyire elromlott. Ilyenkor hangulatát nyomottság, reménytelenség uralja és élete értelmetlenségéről beszél. Máskor izgatott, túlfűtött, túl tevékeny, és azt hajtogatja, hogy neki semmi baja sincs.
A betegség az akaraterőre és általában az életerőre is hat. Az elmezavaros beteg rendszerint sokat alszik és tiltakozik a korai kelés ellen. Teljesen más időpontban kel és fekszik, mint a család többi tagja. Inkább egyedül szeret lenni. Azonkívül sok beteg, ha kimegy az utcára, úgy véli, hogy őt bámulják az emberek. Ezért inkább otthon marad. Órák hosszat a szobájában ül, figyeli a hangokat, velük beszélget vagy fel-alá járkál. Az asztalnál siet az evéssel, szinte nem is tudja, mit eszik, csakhogy minél hamarabb visszatérhessen szobájába. Ennek oka az, hogy már nem érzi jól magát mások társaságában - unatkozik, képtelen arra, hogy megfelelően viselkedjen és beszéljen.
Komoly gondot okozhat a családnak, hogy a beteget semmisem érdekli és nem tudja, hogy mit kezdjen magával. Nincsenek ötletei. Amikor fejét üresnek érzi, folyton nyaggat valakit a környezetében, hogy foglalkozzon vele. Az életerő-csökkenés egyik következménye az is, hogy a háztartási vagy akármilyen más munka elvégzéséhez sokkal több időt igényel, mint betegsége előtt. Sok beteg elégtelenül tisztálkodik, fésületlen, esetleg nem akar fürödni vagy fogat mosni. Ez egy másik súrlódási pont a hozzátartozókkal. Habár a beteg sok mindent elhanyagol és nem törődik környezete mindennapi elvárásaival, egyes dolgok rendkívülien aggasztják. Például megköveteli, hogy szobáját egy bizonyos általa előírt, meghatározott módon tartsák rendben és ne keverjék össze holmijait. Mindez eléggé megnehezíti a vele való együttélést.
A fentiekben az elmezavar néhány jellegzetes tünetét írtuk le. Minthogy nincs két teljesen egyforma ember, úgy a betegség megnyilvánulásai is változnak és különböznek. Ezért nem sorolhattuk fel itt az összes lehetséges tünetet, csak a leggyakoribbakat. Ugyanakkor gondoljunk arra is, hogy nem minden tünet jelentkezik minden egyes betegnél.
3. A betegség eredete és lefolyása
A következőkben megvitatjuk a betegség okát, eredetét - már amennyire a tudomány ezt felderítette - , az elmezavaros időszak esetleges visszatérését és azt, hogy a betegség hogyan hat az illető további életére.
Köztudott, hogy az öröklődés fontos szerepet játszik az elmezavar előfordulásában. Viszont az öröklődés elmélete nem magyarázza meg eléggé, hogy a betegség a leszármazottak közül miért egy bizonyos személyt választ ki és nem egy másikat. Ha egy családban elmezavar fordul elő, ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy más családtagok is elmezavarosak lesznek. Az sem biztos, hogy az elmezavaros beteg gyermekei is megbetegednek. Csak azt tudjuk, hogy nagyobb az esélyük rá. Például ha az egyik szülő tudathasadásos beteg, akkor valószínű, hogy tíz gyerek közül egy szintén az lesz.
Az egypetéjű ikrekkel végzett kutatások bizonyítják, hogy az öröklődésen kívül más tényezők is közrejátszanak az elmezavar kialakulásában. Ha csak az öröklődés határozná meg az elmezavart, akkor a teljesen azonos öröklött tényezők vagy mindkét ilyen ikernél kiváltanák a betegséget vagy egyiknél sem. Ezzel szemben gyakran megesik, hogy két egypetéjű ikertestvér közül az egyik elmezavaros beteg, a másik pedig teljesen egészséges.
Sokan keresték már a választ arra, hogy vajon melyek az öröklődésen kívüli tényezők. A feltételezett okok egész sora merült fel, de egyikre sincs bizonyíték. Ilyen elgondolások például: az anyaméhben elszenvedett fertőzés, szülési bonyodalmak vagy a korai gyermekkor döntő eseményei, megrázkódtatásai. Eddig a legtöbb kutatás azt a feltételezést vizsgálta, hogy az elmezavar egyik lehetséges oka a családi környezet, amelyben a beteg felnő. De ezek a kutatások sem nyújtanak biztos és egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy milyen szerepet játszik a család az elmezavaros betegség kialakulásában. Összegezve nyugodtan mondhatjuk, hogy mindmáig sem ismerjük az elmezavaros betegség pontos okát.
Afelől viszont nem kételkedhetünk, hogy a betegség megjelenése után a család rendkívül nagy szerepet játszik. A család segítheti a beteget abban, hogy elmezavara mentesüljön a nagyobb kilengésektől és ne fokozódjon. Minél több terhet kell elviselnie a betegnek, annál valószínűbb, hogy újabb elmezavaros rohama lesz vagyis a már lezajlott tünetei ismét felújulnak. Az elmezavaros betegek különösen érzékenyek minden változásra, az emberek közötti feszültségekre és a viszályokra. Ezek újabb elmezavaros időszakot idézhetnek elő.
Fontos tudni, hogy a legtöbb beteg állapotát gyógyszeres kezeléssel javíthatjuk. Megfelelő gyógyszerek használatával a beteg újból rendesen gondolkodik és tévképzetei eltűnnek. Sajnos azonban nem mindig teljes a gyógyulás. Bár a legtöbb beteg állapota javul, sok betegnek később is van tünete. Vannak olyan betegek, akik életében csak egyszer fordul elő az elmezavar, vagyis teljesen meggyógyulnak és a betegség soha többé nem jelentkezik. Szerencsére elenyésző kis számban vannak azon elmezavaros betegek, akikre a gyógyszeres kezelés egyáltalán nem hat.
Habár a betegek zöme az első zavaros elmeállapotból felépül, később valamikor hasonló elmezavaros időszakon megy át. Ez bekövetkezhet néhány héttel, esetleg néhány évvel az első után. Az ilyen visszatérő elmezavaros rohamok folyamán általában a régi tünetek mutatkoznak újból, de néha előfordulnak más, új tünetek is.
Mint már említettük az elmezavaros időszakokban a beteg viselkedése észrevehetően megváltozik. Ha idegenek közelébe kerül, elhallgat. Sokkal hosszabb időbe telik mint azelőtt, mire valami tennivalót elvégez. Érdeklődése a dolgok iránt csökken és néha egész nap csak tétlenül ül.
Az ilyen viselkedés természetesen a munkahelyén is feltűnik és gondot okoz. Ha az illető háziasszony, gyakran a család veszi észre, hogy már nem a szokott módon vezeti a háztartást. A napi munkát nem végzi el, elhanyagolja a teendőket. Ennek eredményeként a többi családtag kénytelen segíteni. Később esetleg még a "jó" időszakokban sem képes úgy részt venni a család életében, mint régen.
Az elmezavaros családtag nem azért viselkedik így, hogy a többieket bosszantsa, hanem mert beteg. Furcsa vagy visszataszító viselkedése tulajdonképpen a betegség tünete. Azonkívül a gyógyszerek mellékhatása is közrejátszhat. Leggyakrabban azonban amit megfigyelünk, az nem más, mint a beteg ösztönszerű önvédelmi válasza. Visszahúzódik, hogy megóvja saját magát a sok érzelemtől és izgalomtól, amelyek a hétköznapokban érintik, hogy így megtartsa józanságát és elkerülje elmezavara fokozódását.
4. Kezelés
A kezelésre bejáró betegnek otthon nyugodt, megértő környezetre van szüksége. Minden bizonnyal lenyelendő vagy iható vagy befecskendezésre való orvosságot írt fel neki az orvos. A gyógyszereknek fontos szerepük van az elmezavar kezelésében. Elnémítják a beteg fejében keletkező hangokat, megszűntetik félelmeit, nyugtalanságát és segítik abban, hogy újra tisztán gondolkodjon. A következő fejezetben e gyógyszereket részletesebben tárgyaljuk.
Általában nem azonnal észlelhető a gyógyszeres kezelés jótékony hatása. Napokba, sőt hetekbe is telhet, mire a beteg állapota javul. Sok beteg jobban szereti a befecskendezett, mint a többi orvosságot. A befecskendezett orvosságok (angolul: depo injection) előnye az, hogy ritkábban (általában 2-4 hetenként) kell beadni, mint a többi orvosságot. De a befecskendezések esetében is igen fontos a rendszeres adagolás, az előírt időszakok pontos betartása.
Sokan nem látják annak értelmét, hogy bevegyék a gyógyszert akkor is, amikor jól vannak Pedig a hatékonynak bizonyult gyógyszert előírásszerűen rendszerint akkor is tovább kell szedni, amikor a beteg már jobban érzi magát.. Az elmezavaros betegség nem tűnik el csak úgy egyik napról a másikra. A cukorbeteg akkor is megkapja a napi befecskendezett orvosságát ha jól érzi magát. Ugyanúgy az elmezavaros betegnek is folytatnia kell a gyógyszerszedést, hogy megelőzze az újabb rohamot.
Nem feltétlenül romlik a beteg állapota, ha rendszertelenül szedi a gyógyszert vagy elmulaszt egy befecskendezést. Néha egy ideig akár jobban is érezheti magát. Attól is függően, hogy környezete milyen terhelésnek és feszültségnek teszi ki a beteget, több vagy kevesebb idő telik el, mielőtt a tünetek kiújulnak. Néha hónapokba is telhet.
Gyakran a kellemetlen mellékhatások arra indítják a beteget, hogy abbahagyja a gyógyszer szedését. A gyógyszerek mellékhatását a következő fejezetben soroljuk fel. Itt csak még egyszer felhívjuk a figyelmet a rendszeres gyógyszerszedés fontosságára. Ha összevetjük a gyógyszerek nem kívánt mellékhatásait az elmezavaros tüneteket csökkentő hatásaikkal, akkor minden bizonnyal a gyógyszerezés mellett döntünk.
A gyógyszeres kezelésen kívül lényeges az is, hogy miként bánnak otthon a beteggel és hogyan oldódnak meg, vagy súlyosbodnak a családi viszályok. Az elmezavaros beteg ugyanis sokkal érzékenyebb bármilyen változásra mint az egészséges ember. A hétköznapi élet megszokott rendjében történő változások könnyen kibillentheti egyensúlyából. Bármilyen terhelés, például egy költözködés vagy egy vizsga letétele elmezavaros rohamot válthat ki. Amikor egy ilyen esemény elkerülhetetlen, könnyítsünk a beteg lelki megterhelésén azzal, hogy jól előkészítjük, előre részletesen elmondjuk neki, mi fog történni, mi mikor várható.
Nagyon fontos, hogy biztosítsuk a beteg jó éjszakai pihenését. Elégséges és rendszeres pihentető éjszakai alvásra van szüksége. Néhány egymást követő álmatlan éjszaka gyakran egy elmezavaros roham közelgését jelzi.
Mint már említettük, a beteggel való együttélés sokszor nagyon fárasztó. Furcsa viselkedése, mint például az, hogy magában beszél, egész nap az ágyban fekszik, órákba telik, mire valami egyszerű feladatot elvégez, idegesíti hozzátartozóit, akik nem ritkán elveszítik türelmüket.
Habár a környezet türelmetlensége gyakori és teljesen érthető, nemhogy nem használ, hanem inkább rontja a helyzetet. A beteg könnyen kijön a sodrából, nem képes elviselni semmiféle bírálatot sem az életébe való beleavatkozást. Ezért a beteg számára fontos, hogy meglehetősen független életet élhessen. Néha jobb ha elköltözik a szülői otthonból és valami szállóba vagy albérletbe megy lakni. A hozzátartozók ezt általában nehezen fogadják el. De meg kell érteniük, hogy a függetlenség élménye visszaadja a betegnek a jövőbe vetett hitét és önbizalmát. Olykor a kórház lehetővé teszi, hogy napközben valami intézményben tartózkodjék és segít neki abban is, hogy munkát találjon.
Amikor mint hozzátartozója együtt van a beteggel, Önnek nagyon kell ügyelnie arra, hogy ne dorgálja meg minduntalan viselkedése és kijelentései miatt, de ne is foglalkozzon vele túl behatóan. Ez bizonyára nehezére fog esni, mert nem szeretné azt a benyomást kelteni, mintha a beteg nem érdekelné. Hosszú távon azonban ez mindkettőjüknek jobb. Neki könnyebb betegségét elviselnie, ha szerettei kevésbé foglalkoznak vele. Ön is észre veszi majd, hogy ezáltal feszültsége csökken.
Tekintettel arra, hogy a legtöbb elmezavaros beteg családja hasonló gondokkal küzd, azt javasoljuk, hogy lépjen kapcsolatba más betegek hozzátartozóival. Ezen emberek jobban megértik az Ön gondjait mint bárki más és a velük való beszélgetés kölcsönös lelki támogatást nyújthat.
5. Gyógyszerek
Betegségük folyamán az elmezavaros betegeket különböző gyógyszerekkel kezelik. A következőkben igyekszünk tájékoztatni Önt arról, hogy hogyan csoportosíthatók a más-más név alatt forgalmazott orvosságok, mire valók és körülbelül miképpen hatnak.
A legtöbb gyógyszer besorolható a következő csoportok egyikébe:
a) elmezavaros tünetek ellenszerei (neurolepticum-ok);
b) Parkinson-kór ellenszerei;
c) körkörös (angolul: manic-depressive) elmezavar ellenszerei;
d) nyugtató- vagy altatószerek;
e) a búskomorság (angolul: depression) ellenszerei.
Az elmezavaros tünetek ellenszerei
Legfontosabb csoportot alkotják az úgynevezett neurolepticum-ok. Ezek az egész idegrendszerre hatnak és megszüntetik az elmezavaros tüneteket. E gyógyszerek csak az ötvenes évek óta használatosak az elmegyógyászatban. Ezeknek köszönhető, hogy azóta az elmezavaros betegek nagy része intézményeken kívül élhet.
E szereknek sokféle jótékony hatása van. Segítségükkel csökkenthetők, illetve megszűntethetők a tévészlelések (angolul: hallucination), téveszmék és egyéb gondolkodási zavarok. Azonkívül enyhítik a kihívó, erőszakos viselkedést, a támadásra kész indulatokat és a beteg félelmét. E nyugtató hatás a legtöbb esetben kívánatos, néha pedig nem. Ezért e szereket különböző erősségű nyugtató hatással készítik.
Egyes neurolepticum-ok képesek olyan elmezavaros állapotokat is megszűntetni, amelyek folyamán a beteg majdnem vagy teljesen bezárul és elveszíti a kapcsolatát környezetével (angolul: autism) vagy minden mozgásra, testi vagy más válaszra képtelenné válik, mély bódulatban esik (angolul: stupor). Ilyen esetekben a betegnek nem nyugtatásra, hanem inkább felevenítésre, működtetésre van szüksége.
E gyógyszerfajta egyik fontos tulajdonsága az, hogy nemcsak a meglévő tünetekre hat, hanem egy további elmezavaros roham megelőzésére is nagyon alkalmas. Ezért az elmezavaros betegek hosszú távú kezelésében gyakran előírják e gyógyszereket. Mivel sok esetben csökkentik a visszaesést, segítségükkel a kórházi beutalás is elkerülhető.
Mellékhatások
Az alábbiakban felsoroljuk, hogy milyen mellékhatásai lehetnek az eddig említett szereknek. Habár számos nemkívánatos hatást ismerünk, gondoljunk arra is, hogy sok betegnek egyáltalán nincsenek kellemetlen tapasztalatai. Azonkívül az sem igen fordul elő, hogy valakinél a mellékhatások összessége együtt jelenjék meg. Mindenestre az orvos feladata, hogy a beteggel együtt megtalálja az elfogadható egyensúlyt a jótékony és a nemkívánatos hatások között.
A mozgást érintő mellékhatások:
- Izommerevség: a beteg kevésbé hajlékony és nehezebben mozog.
- Izomgörcsök
- Állandó mozgásra való késztetés, a nyugalomra való képtelenség
(pl. a beteg néha képtelen kezét-lábát mozdulatlanul tartani vagy körbe-körbe járkál)
- Hosszas kezelés után fellépő mozgászavarok (pl. a beteg akaratlanul
mozgatja a száját, nyelvét vagy más arcizmát)
Más mellékhatások: nyálfolyás, néha szájszárazság, fáradtság, a betegnek nehéz a figyelmét összpontosítania, szédülés. Nőknél a havi vérzésnél is lehetnek zavarok.
A neurolepticum-ok szedése, adagolása:
E gyógyszereket minden formában lehet kapni, de a legelőnyösebb a hosszú hatású befecskendezés. Ezt csak 2-4 hetente kell megismételni. Így a gyógyszer a kellő mennyiségben kerül a szervezetbe. A beteg a zavaró mellékhatásokat sem észleli azonnal, hanem csak apránként. A betegek egy részénél a gyógyszerek rendszeres szedése és előírt adagolása másként nem is szavatolható. Ha a beteg saját maga adagolja a lenyelendő orvosságot, akkor a mellékhatások okán nagy a kísértés, hogy egy ideig ne szedje a gyógyszert és így kockáztassa a kihagyás következményeit. A gyógyszeres kezelés egyik fő célja az elmezavar kiújulásának megelőzése. Az orvos utasításainak megszegése kellemetlen visszaesést eredményezhet. Manapság szinte minden elmeosztály el tudja látni a bejáró betegeket ilyen hosszú hatású befecskendezhető gyógyszerrel.
Parkinson-kór ellenszerei
Bizonyos esetekben e szereket azért írják elő, hogy a neurolepticum-ok a mozgató rendszerre gyakorolt mellékhatásait kivédjék. Azért nem írják ezeket elő minden esetben, mert nem mindig van rájuk szükség. Azonkívül a Parkinson-kór ellenszereknek is megvannak a kockázatai. Így például feltételezhető, hogy elősegítik a hosszú távú mellékhatásokat, illetve mozgászavarokat. Továbbá gyengíthetik az elmezavart csökkentő szerek hatását is.
A kóros hangulatváltás ellenszere: lítium
A lítiumot elsősorban kóros hangulatváltásban (angolul: manic-depressive) szenvedők kezelésére használják. Nagy adagban meggátolja a felajzott állapot kialakulását, de a már felajzott állapotban is hatékony lehet. A felajzottság állapotában a beteg nagyon élénk, felszabadult és gyakran szinte nem is alszik. Esetenként az elmezavaros betegek is kapnak lítiumot, amikor nagyfokú élénkség vagy izgatottság mutatkozik. Lítium alkalmazása esetén fontos rendszeres vérvizsgálat útján megállapítani, hogy a beteg megfelelő adagolásban kapja-e.
Nyugtató- vagy altatószerek
A nyugtató- és altatószereket itt együtt említjük, mivel nagyban hasonlítanak egymásra és hatásuk majdnem ugyanaz. Néha az elmezavaros betegségek kezelésében is használatosak. E korszerű gyógyszerek biztonságosak és szinte mellékhatásuk sincsen. Nagy hátrányuk viszont az, hogy a használók legtöbbje rájuk szokik.
A búskomorság ellenszerei.
E gyógyszereket nem elsősorban elmezavaros betegségek - mint például a tudathasadásos zavar - kezelésére használják. De az elmezavaros betegek is szenvednek néha búskomorságban (angolul: depression). Ekkor kiegészítésképpen ennek ellenszereivel is kezelik őket.
Ez hogyan történik? A patológust akár műtét közben is bevonhatják a munkába?
A legutóbbi szám témája a téboly: elmegyógyintézetek lakóit mutatja be, a laptól megszokott elgondolkodtató és kritikus stílusban. A világ számtalan pontjáról láthatunk példákat arra, hogy a különböző kultúrákban hogyan bánnak a betegekkel, hogy mit gondolnak magáról a betegségről, vagy milyen lehetőségek vannak a gyógyításra. Az afrikai Elefántcsontparton a betegeket fához láncolják, gyakran megverik és éheztetik, hogy a testet megszálló szellemeket elűzzék. Olaszországban létezik olyan börtön-menedékhely, ahol az embereket szigorú biztonsági intézkedések közt őrzik. Belgiumban láthatunk olyan példát, ahol a betegek befogadó családoknál élnek, ami nem csak nekik jobb, hanem olcsóbb megoldás is egyben. Albániában a háború hagyott mély nyomokat az emberek lelkében. Az Egyesült Államokban a társadalmi biztosítással nem rendelkező legszegényebb betegek kénytelenek sokszor az utcán élni. Ausztráliában az őslakók erőszakos asszimilációja okoz komoly gondokat.
A magazin persze nem foglalkozika mentális betegségek minden aspektusával. A Colorstól megszokott módon inkább a kritikus pontokra hívja fel a figyelmet. Ennek megfelelően alig mutatja be a pozitív és jól működő megoldásokat. Hasonlókép a gyógyszerek leírásánál a mellékhatások és az elborzasztó adatok állnak a középpontban, holott a mai gyógyszereknek szerencsére egyre kevesebb mellékhatása van, és sokszor olyan helyzetekben is enyhítenek a problémákon, amikor más eszközünk nem lenne erre. A magazin nem nagyon mutatja be azt sem, hogy a mentális problémák esetében sokszor már ismert a biológiai háttér (sok esetben genetikai alapjai vannak a betegségnek), és hogy gyakran a leghatékonyabb megoldás magába a biológiai folyamatba beavatkozni, vagy az adott problémát megoldó speciális rehabilitációt használni. Ezzel együtt a felvetett problémák valósak és fontosak.
)
Kábítószer és skizofrénia 